12.3 C
Budapest
2023. október. 4. szerda

Őrültek beteges fantáziája – erről beszélt Volodimir Zelenszkij

Dátum:

Megosztás:

Ukrajna képes és kell is, hogy olyan győzelmet arasson, amely tartósan visszatartja Oroszországot egy újabb agressziótól

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán államiság napja alkalmából a kijevi Szent Mihály székesegyház előtti téren elmondott beszédében.

„Ma ünnepeljük az államiság napját, az egész országra kiterjedő háború kezdete óta másodszor. Mindenki azt szeretné, ha jövőre is ugyanígy ünnepelnénk ezt a napot: szabad fővárosban, de győzelemmel” – hangoztatta az államfő. „Nem hisszük, hogy az orosz megszállók azután sem akarnak majd agresszióval visszatérni hozzánk, hogy kiűzzük az egész területünkről, de Ukrajna győzelme lehet és kell is, hogy olyan legyen, amelynek köszönhetően az ellenség visszatérési kísérlete nem haladja meg az ilyen terveket dédelgető őrültek beteges fantáziáját” – szögezte le. Szavai szerint éppen az államiság a válasz arra, miért van annyira szüksége Ukrajnának a biztonságra és a békére.

„Az államiság olyasmi, amit nehéz megvédeni, de még nehezebb visszaszerezni, ha elvész.

Ez soha nem adatik meg magától, hanem az országnak végzett szolgálat és munka eredménye. Az államiság egyeseknek csak pénzkereseti lehetőséget vagy ambíciói elérését, hatalomra törekvést jelent, mások, az erősek és tiszták számára viszont az erős államiság a végső áldozatot jelenti, életüket adják érte, mint hőseink mindannyiunkért, Ukrajna szabadságáért” – fejtette ki Zelenszkij.

Az eseményen – amelyet az ukrán televíziók élőben közvetítettek – jelen volt mások mellett Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Ruszlan Sztefancsuk házelnök, Denisz Smihal miniszterelnök, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, Ihor Klimenko belügyminiszter, Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés főnöke, Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára és Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője is.

Az államfő a rendezvényen ukrán katonákat tüntetett ki.

Zelenszkij 2021. augusztus 24-én, Ukrajna függetlensége kikiáltásának harmincadik évfordulóján hirdette ki, hogy ezentúl az ukrán államiságnak is lesz nemzeti ünnepe, július 28-án. Emlékeztetett arra, hogy a Kijevi Rusz 988. július 28-án vette fel a kereszténységet, és ezzel több mint ezer éve Kijevre vezethető vissza az ortodox kereszténység elterjedése.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Újabb busztragédia Olaszországban – szakadékba zuhant az utasokkal teli busz, rentgeteg halott, sebesült

Lezuhant egy utasokkal teli busz egy felüljáróról, majd kigyulladt Velence közelében, Mestrében. A busz körülbelül 10 métert zuhant. Az...

A legnagyobb ajándék: Ivancsics Ilona 9 év után visszakapta a fiát

Élete egyik legboldogabb születésnapját ünnepli Ivancsics Ilona. Egyetlen gyermeke, Bence ugyanis kilenc év után épp akkor költözött haza...

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai

Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Magyarországon a 3 millió forintot meg nem...

Özönlik a szemét a Balaton déli partjára

Lakosságarányosan aZ öt legtöbb szemetet termelő település közül négy Somogy vármegyében található. Ráadásul mind a négy nyáron közkedvelt...