0.5 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Parádés rajtok és feljebb lépés a tabellán

Dátum:

Megosztás:

Ezt hozta a GRT versenyzője, Michl Oliver számára a F4 CEZ Championship első versenyévadának zárófordulója Magyarország legújabb versenypályáján, Balatonfőkajáron a Balaton Park Circuit-en!

firstlapcup genderracing 098
firstlapcup genderracing 098

A zárófordulón ismét három versenyfutam várt a mezőnyre és most sem volt hiány izgalmakban még a legutolsó körökben sem.

A Balatonfőkajár mellett épült Balaton Park Circuit első hivatalos bajnoki versenyhétvégéjén való részvétel a GRT számára is nagy öröm volt, hogy a hazai autósport legeredményesebb formula autós csapata aktív részese lehetett egy ilyen autósporttörténeti jelentőségű eseménynek.

A várakozásoknak megfelelően rengeteg munkát adott a csapatnak az új pálya feldolgozása és valóban különösen értékes volt minden egyes megtett kör és kilométer, amelyek megtételére pénteken lehetőség nyílt a szabadedzések során. Mindezt tovább nehezítette, hogy a pálya vadonatúj aszfaltcsíkjára még nem került fel a régóta használatos pályákon a tapadást nagyban segítő gumiréteg, valamint a pálya mellett folyó építkezésekről elég sok por is került folyamatosan a pályára. A nehezebb körülmények ellenére a jó csapatmunka meghozta a gyümölcsét mivel a szombati időmérőn teljesített hét körből Oliver az ötödik rajtkockát jelentő időt tudta futni, ismét meglehetősen közel az élmezőnyhöz.

firstlapcup genderracing 096
firstlapcup genderracing 096

A szombat délutáni első versenyen sajnos nem tudta megtartani ezt a pozíciót és végül a hetedik helyen ért célba. A vasárnapi második versenyfutamon így erről a helyről rajtolhatott, de ez a futama alakult a legkevésbé szerencsésen, mert a bíztató rajtot követően a harmadik körben hirtelen elfogyott a tapadás Oliver versenyautója alatt és a kavicságyon keresztül a korlátnak ütközött. Szerencsére sem a versenyzőnek, sem az autónak nem esett baja, de sajnos fel kellett adnia a 2023-as versenyévad utolsó előtti futamát.

A délutáni szezonzáró futam viszont remekül indult és szerencsésen zárult Oliver számára. Ezen ismét az ötödik rajtkockából indulhatott és nagyszerűen kapta el a rajtot és az első körökben a harmadik pozíció körül harcolhatott, míg végül némi hátrányba kerülve a hatodik helyen intette le a kockás zászló az év utolsó versenyfutamán.

firstlapcup genderracing 071
firstlapcup genderracing 071

Izgalmas, kihívásokkal teli versenyhétvégével zárult az F4 CEZ Championship első versenyévada a Gender Racing Team számára, amit a csapat vezetője és a versenyzője is elégedetten értékelt: 

„Nagyon izgalmas kihívás volt, hogy 2023-ban egy ilyen új, komoly sportértékű, az FIA által is komolyan számontartott nemzetközi sorozatban állhattunk rajthoz, már rögtön az elindulásától, amelyben nagyon komoly sportszakmai-perspektíva van a jövőre nézve. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, hogy a GRT történetének eddigi legújabb, legmodernebb versenytechnikájával megmutathattuk, hogy eredményesen helyt tudunk állni nemzetközi szinten is! Nagyon büszke vagyok Oliverre is, hogy egy mindannyiunk számára új technikával ilyen eredményesen fel tudta venni a versenyt ebben az erős mezőnyben és egy ilyen konstans teljesítménnyel tudtuk hozni ezt az év végi negyedik helyet a bajnokságban. Már most nagyon várom az F4 CEZ Championship 2024-es szezonját, az idei év tapasztalatai alapján és a jövő évre mutatkozó érdeklődés alapján! Ez is arra sarkalt minket, hogy még egy további újgenerációs, T-421-est szerezzünk be, így jövőre már két autóval szeretnénk rajthoz állni a bajnokságban.”

firstlapcup genderracing 030
firstlapcup genderracing 030

„Eredményes vége lett a 2023-as szezonnak. Ez a remek csapatnak köszönhető, amit Tomi összeállított. Kevés tesztnappal is nagyon jól tudtuk tartani a tempót és erre büszkék is vagyunk. Az utolsó verseny a Balatonon érdekes volt, hiszen egy teljesen új pályán került megrendezésre a verseny. Nagy öröm volt a Balaton Park Circuit-en hazai közönség előtt versenyezni.”

– Gender Racing –

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...