1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Rég várt fejlemény az Alzheimer-kór kezelésében

Dátum:

Megosztás:

Két olyan készítmény is a klinikai tesztelés végső fázisába jutott, amely képes lelassítani az agyi megbetegedés hatásait.

Világszerte 50 millióan, Magyarországon pedig legalább 250 ezren élnek Alzheimer-kórral. Az időskori demencia azonban az egészségügyi és a szociális ellátás mellett különösen a hozzátartozókra ró jelentős terhet, így összességében itthon nagyjából egymillió ember mindennapjait érinti. A betegség azonban megelőzhető, vagy késleltethető. A testmozgás, a megfelelő étkezés, a depresszió és a szociális izoláció megakadályozása jelentősen csökkentheti a demencia kialakulását.

Az elmúlt időszakban a tudomány területén komoly előrelépés történt és két olyan gyógyszer is a klinikai tesztelés utolsó fázisába lépett, amely képes lelassítani az Alzheimer-kór hatásait – írja a Portfolio. Konkrétan a Donanemab és a Leqembi nevű gyógyszerről van szó, melyek

hatóanyaga azt a fehérjét támadja, amely az agy idegpályáinak sorvadását okozza.

Stephanie Fowler neurológus közölte: ma már bátran kijelenthető, hogy az Alzheimer-kór nem kezelhetetlen. Hozzátette: kutatásaik azt igazolják vissza, hogy a betegség lassítható, illetve mérsékelni lehet a pusztító hatásait. „Ez nemcsak nekünk siker, hanem a többi kísérleti terápia szempontjából is nagyszerű hír. Bizakodhatunk, hiszen jó úton járunk” – fogalmazott.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezen gyógyszerek szedése bizonyos pácienseknél mellékhatásként akár agyvérzést is okozhat, így a kutatóknak, tudósoknak még bőven van feladata azelőtt, hogy ezeket a készítményeket forgalomba lehessen hozni.

Erőss Loránd idegsebész, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet főigazgatója a szeptember 21-i Alzheimer-világnap kapcsán arról beszélt az InfoRádióban, hogy a természetes öregedéssel megjelennek az intellektuális hanyatlás jelei, de az Alzheimer-kór inkább a 70 év fölötti korosztályban gyakori. A kezdeti tünetek a memóriát érintik és a tájékozódást, a rövid, de akár a hosszú távú memória is romlik, a szituációk felismerése nehezítetté válik, az asszociációs készség romlik. Idővel megjelennek a pszichiátriai tünetek, a hangulatzavarok. „Mindezt erősíti az időskori izoláció, az időskori depresszió, a mozgásszegény élet, de ide tartozik a gondozatlan magas vérnyomás, az is növeli a kognitív hanyatlás és a demencia valószínűségét” – tette hozzá.

Videó – robot az agyban

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....