20 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Szilágyi Áron világbajnoki bronzérmes

Dátum:

Megosztás:

Szilágyi Áron 15:13-ra kikapott az amerikai Eli Dershwitztől a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság elődöntőjében, így bronzérmes lett.

A MiCo Konferencia és Rendezvényközpont vívóhelyszínén felállított főpást előtt megtelt a lelátó, több mint kétezer néző figyelte a látványos elődöntős, döntős programot.

A háromszoros ötkarikás aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a georgiai Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze. Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10:4-re is vezetett. Ezt követően azonban a 2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig – aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek – nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem. Dershwitz 13:13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta.

Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.

VÍVÓ-VB, MILÁNÓ
FÉRFI KARD
A 64 KÖZÖTT
Szilágyi Áron–Beka Bazadze (georgiai) 15:4
Decsi Tamás–Mohammad Rahbari (iráni) 15:9
Szatmári András–Radu Nitu (román) 15:10
Matei Cidu (román)–Gémesi Csanád 15:14
A 32 KÖZÖTT
Szilágyi–Musza Ajmuratov (üzbég) 15:4
Decsi–Szatmári 15:12
A 16 KÖZÖTT
Szilágyi–Luca Curatoli (olasz) 15:12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi)–Decsi 15:13
NEGYEDDÖNTŐ
Sandro Bazadze (georgiai)–Josida Kento (japán) 15:9
El-Szisszi–Michele Gallo (olasz) 15:14
Eli Dershwitz (amerikai)–Ha Han Szol (dél-koreai) 15:10
Szilágyi–Szymon Hryciuk (lengyel) 15:8
ELŐDÖNTŐ
Bazadze–El-Szisszi 15:14
Dershwitz–Szilágyi 15:13
DÖNTŐ:
Dershwitz–Bazadze 15:6

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...