0.7 C
Budapest
2023. december. 10. vasárnap

Teherautós blokád akadályozza az áruszállítást a lengyel-ukrán határon – videó

Dátum:

Megosztás:

A fuvarozók azért tiltakoznak, mert úgy látják, a külföldi versenytársak szerzik meg a munkát.

Az érdekképviseletek a lengyel kormányt okolják annak tétlensége miatt. A blokád célja, hogy akadályozza a kamionok bejutását az ukrán oldalról, de akad néhány kivétel.

„A tiltakozás folyamatos lesz: a hét minden napján, 24 órában itt leszünk. A közlekedést a humanitárius és az ukrán hadseregnek szánt segélyek kivételével blokkoljuk.” – mondja Tomasz Borkowski érdekvédelmi vezető.

Videó

A tiltakozók dühösek, mert az ukrán kamionosokat nem kötik az uniós szabályok, így olcsóbban szolgáltatnak. Ezért várnak sürgős intézkedést a kormánytól.

„A cégemet komolyan sújta, hogy a flottám 30-40 százaléka egyszerűen a kerítés mellett parkol. A szerződéseimet ukrán fuvarozók vették át.” – mondja Bartosz Jasinski, a Fuvarozók és Közlekedési Vállalkozók Bizottságának képviseletében.

A tüntetők bejelentették, hogy addig nem hagyják el a határátkelőhelyeket, amíg konkrét javaslatokat nem kapnak.

“ Ami a személygépkocsikat illeti, egyelőre nincs probléma. A kamionok esetében már összetetteb a helyzet: a 94-es számú országutat a határátkelő előtt egy szakaszon lezárják, és óránként egy teherautót engednek át.” – mondja a rendőrség szóvivője.

Korábban egységesen szabályozták a piacot, de 2022-ben az EU eltörölte ezt a háború sújtotta Ukrajna megsegítése érdekében.

Sonia Sobczyk-Grygiel vezető gazdasági elemző a Polityka Insightnál, szerinte tárgyalásra lenne szükség:

„Mindenki érdeke, hogy a nemzetközi teherszállítás zökkenőmentesen folyjon, de legalább ennyire fontos az egyenlő feltételek megteremtése. A jelenlegi lengyel kormány, amelytől nem lehet elvitatni érdemeit Ukrajna támogatásában, képtelen volt kezelni a kérdést. Kulcsfontosságú, hogy leüljünk az ukránokkal, és kompromisszumot kössünk.Ez könnyebb lesz az új kormánynak, mert Kijevnél és Brüsszellenél is tiszta lappal indul. – mondja az elemző.”

„A medykai határátkelő egyelőre nyitva marad, a tiltakozók azonban nem tartják kizártnak, hogy ha követeléseiket nem teljesítik, további határátkelőket is lezárhatnak” – mondja Magdalena Chodownik, az Euronews tudósítója.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben. Amerikai kutatók szerint az orális szex és a rák összefüggésben...

Pankotai Lili szánalmas interjúja a köznevelésért felelős államititkárral, Maruzsa Zoltánnal – videó

Maruzsa Zoltán ellátogatott a Fiatalok és médiatudatosság konferenciára. A rendezvény után Pankotai Lili aktivista egy rögtönzött interjún kapta...

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

Elsősorban az autóba ülőknek jelent rossz hírt a mai időjárás, de nagy valószínűséggel senki sem fog különösképpen örülni....

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

Zelenszkij ukrán elnök a nemzetközi politikában egészen ritkán látható szánalmas módon próbálkozik, hogy valahogy megpróbálja rávenni Orbán Viktor...