-1.3 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Teljes jogosítványcsere jön az unióban – itt vannak a részletek

Dátum:

Megosztás:

Egy 2013-as irányelv 2033-ig ad lehetőséget az egységes cserére a 27 tagállamban.

Változik a világ, és benne változnak a jogosítványok is. Legalábbis a 27 tagú Európai Unióban mindenképp, erről tíz évvel ezelőtt szentesítették a határozatot. Eszerint 2033-ig az unió valamennyi tagországában már új formátumú vezetői engedélyekre lesz szükség, mégpedig olyan formátumra, amely hamisításbiztos, és a hitelkártya „ruháját” ölti. A csere sokak számára a 2033-as végső határidő ellenére már a jövő év januárjától kötelező.

Ez a közelgő dátum indíthatta az NTV tekintélyes német hírcsatornát arra, hogy egyfajta „kisokost” tegyen közzé a jogosítványok cseréjéről. A valójában hat évvel korábban kidolgozott, de 2013-ban életbe lépett határozat számos feltételt, illetve határidőt tartalmaz. Ezt jelzi, hogy az Európa legnagyobb autóipari szövetségének számító, 21 millió taggal rendelkező német autótóklub, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil Club) adatai nyomán jelent meg a hírtelevízió figyelemfelhívó beszámolója.

A kölni székhelyű csatorna utalt arra, hogy a formátumcsere hullámokban történik, és

az előirányzat szerint 2033-ra már nem lesz érvényben régi formátumú vezetői engedély.

A célokat említve a határozat hangsúlyozta, hogy a jogosítványokat a kor követelményeinek megfelelően kellő biztonsági elemekkel kell ellátni. A tagállamok egyetértettek abban, hogy hatóságok által könnyebben felismerhető és gyorsabb ügyintézést lehetővé tevő dokumentumokat kell kiadni, mint ahogy abban is, hogy csökkenteni kell a tagállamok közötti kiskapukat kihasználó visszaéléseket. Az irányelv leszögezte, hogy

2013. január 19. után csak új formátumú jogosítvány adható ki, a régebbieket azonban nem kell automatikusan lecserélni.

A korábbi kompromisszum szerint minden uniós állampolgár megtarthatja a vezetői engedélyét addig, amíg az érvényes.

Abban a tagországok egyetértettek, hogy a jövőben ne lehessen életre szóló jogosítványokat kiadni, de a korábban főszabályként meghatározott 10 éves érvényességi időt meghosszabbítják 15 évre.

Szabad kezet kaptak a tagországok abban is, hogy saját hatáskörben dönthessenek, szükséges-e orvosi vizsgálat a dokumentumok érvényességének meghosszabbításához.

Az NTV hangsúlyozta azt is, hogy a csere szükségessége nem mindig a születési évtől függ, hanem abban a dokumentum kiállításának időpontja is meghatározó szerepet játszik. A hírcsatorna szerint a meghatározott időpontok különbözőségét indokolta egyebek mellett, hogy a hatóságok számára a csere ne legyen túl „kaotikus”.

A legsürgősebb teendői ezzel kapcsolatban azoknak a jogosítványtulajdonosoknak vannak, 1965 ás 1970 között születtek. Nekik ugyanis 2024. január 19-ig kell befejezniük a cserét.

Az idősebb tulajdonosok kivételezettebbek, a határozat kimondta ugyanis, hogy

az 1953 előtt születettek – függetlenül a jogosítvány kiállításának időpontjától és formátumától – 2033. január 19-ig „ráérnek” a cserével.

A teherautó- és autóbusz-vezetői engedélyekre más előírások vonatkoznak.

A NTV figyelmeztetése mindenekelőtt a német gépjárművezetőknek szólt. Utalt ugyanakkor arra is, hogy a 2013-ban egységesen elfogadott, a vezető engedélyek cseréjével kapcsolatos határozat több vonatkozásban valamennyi uniós tagállamot érinti.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....