-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Többéves perre készülnek a pénzükért a tűzoltók, bármeddig elmennének

Dátum:

Megosztás:

Bírósághoz fordul a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete a túlórák miatt. Az érdekképviselet szerint évente 416 órát ingyen dolgoznak a tűzoltók.

24-48 órás munkaidőrendben dolgoznak a tűzoltók; tizenegynéhány évvel ezelőtt volt egy munkaidőperük a tűzoltóknak, akkor 54 órát dolgoztak egy héten, ezt vitték le 48 órára, majd féléves munkaidőkeret lett: ez 1224 vagy 1248 órás.

„A 40 és a 48 óra közötti nyolc óráról szeretnénk valamiféle állásfoglalást kapni most már, mert azóta, hogy megnyertük a pert – az állam mindenkinek fizetett peren kívül –, nem lett megállapítva, hogy a 40 órán felüli idő mekkora része túlóra” – részletezte az InfoRádióban Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete elnöke.

Szerinte az állam úgy gondolhatja, hogy nagyon jó nekik, hogy ebben a munkaidőrendben dolgozhatnak, csakhogy két probléma is van:

  1. hiába dolgoznak 48 órát, a tb-nél itthon legfeljebb 40 órát lehet bejelenteni (az EU-s irányelv 48 órás maximális heti óraszámot ír elő a túlórákkal együtt)
  2. nem kapnak túlórabért a tűzoltók.

Felidézte, régen volt korkedvezményes nyugdíj, de az ötévenkénti „plusz évet” már eltörölték, és helyette nem kaptak semmit.

A 48 órás munkahét a tűzoltóknál úgy jön össze, hogy reggel 6-tól másnap reggel 6-ig van szolgálatban egy ember, majd két napot pihenhet, de van olyan hét, amikor „bejön” egy harmadik 24 órás nap.

„A szolgálati beosztásból adódóan három csoport van, ebből adódóan

egy tűzoltónak egy hónapban egy szabad hétvégéje van.

A többin vagy szombaton, vagy vasárnap dolgozik. Ha arra esik a szolgálat, akkor ünnepnapon is be kell menni dolgozni, természetesen a létszámtól függően lehet szabadságra menni. Viszont most elég komoly, 20 százalékos, 1000-1500 fős a létszámhiány – a katasztrófavédelem 9-10 százalékot ismer el –, a kezdő tűzoltók minimálbért vagy talán most valamivel fölötte keresnek, és gyakorlatilag a 20-25 éve ott dolgozó is elég kevéssel keres többet, mint a kezdő” – részletezte Salamon Lajos.

Hatvanéves korig kell dolgozniuk, utána úgynevezett rendelkezési állományban töltik az időt a nyugdíjkorhatár eléréséig. A rendelkezésre állási idő bérét viszont mostantól a vármegyéknek kell kigazdálkodniuk.

A tűzoltók így többéves perre készülnek.

„Először is: Magyarországon ki kell meríteni az összes jogorvoslati lehetőséget, utána tudunk menni nemzetközi bíróságra” – szögezte le az elnök.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....