1.7 C
Budapest
2023. december. 11. hétfő

Tömegtüntetésre szólította fel péntekre az arab világot a Hamász korábbi vezetője

Dátum:

Megosztás:

Megállíthatatlannak tűnik a konfliktus, immár világszinten is.

A palesztinok melletti kiállás megnyilvánulásaként péntekre tömegtüntetésre szólította fel szerdán az arab világot a Hamász korábbi vezetője, Háled Mesál.

„Az egész arab és iszlám világban ki kell vonulnunk a terekre és az utcákra az al-Aksza özön napján, pénteken” 

– mondta Mesál, aki jelenleg a Hamász diaszpóra osztályának vezetője. A Hamász kedden október 13., péntekre tömeges mozgósítást hirdetett az „Al-Aksza özön”-művelet keretében.   

Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei szombaton betörtek Izraelbe, ahol mintegy 1200 embert öltek meg, a sebesültek száma megközelíti a háromezret és több mint 100 embert el is rabolhattak.

Kapcsolódó:

Újabb, brutális csapás Gázára: Izrael lakóépületet, gyárat, mecsetet és boltot is bombázott

Nincs kegyelem.

null

Legkevesebb 30 halálos áldozata és több száz sebesültje van a Gázai övezetben az éjszaka folyamán végrehajtott izraeli légicsapásoknak az övezetet irányító Hamász szerdai bejelentése szerint. Szaláma Marúf, az iszlamisták sajtóközpontjának vezetője azt közölte, találat ért több lakóépületet, gyárat, mecsetet és boltot is.

Mindeközben az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája (OCHA) bejelentette, hogy már 

több mint 260 ezren menekültek el az otthonaikból az övezetben 

az izraeli hadsereg a Hamász Izrael ellen indított támadására válaszul adott műveletei nyomán. Az emberek közül sokan iskolaépületekben, köztük az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) által az övezetben működtetett 88 iskola valamelyikében húzták meg magukat, mintegy 74 ezren pedig rokonoknál kerestek menedéket vagy templomokban kaptak szállást.

Az OCHA palesztin hatósági forrásokra hivatkozva azt közölte, 

a légicsapások mostanáig több mint 1000 lakóhelyet semmisítettek meg. 

Felhívta a figyelmet emellett arra is, hogy egyre nehezebb a szükséget szenvedők támogatása. A Hamász szombaton indított támadást Izrael ellen, a harcokban az izraeli hadsereg szerda reggeli tájékoztatása szerint már több mint 1200 izraeli vesztette életét. A támadásra adott válaszcsapásoknak gázai hivatalos források szerint már legalább 900 halottjuk van.

A megtorló akciók is brutális számokat mutatnak.

(MTI)

Forrás1

Forrás2

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...