17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Új sebességfokozatba kapcsol a kormány: lépni sem tudunk majd az e-töltőktől

Dátum:

Megosztás:

A kormány bő hatvanmilliárd forintot szán a hazai elektromos járművek töltését szolgáló infrastruktúra bővítésére és annak támogatására, hogy a gazdasági társaságok tisztán elektromos járművet vásároljanak. Mindezt jó lenne uniós forrásból finanszírozni, de a pénzügyminiszter is készül arra az esetre, ha mégis hazai forrást kellene előteremtenie.

Ki kell dolgozni és el kell indítani a hazai elektromostöltő-hálózat bővítését célzó programot egy augusztus végi kormányhatározat szerint, amely a feladatot a területfejlesztési miniszterre testálta azzal, hogy működjön együtt az energiaügyi miniszterrel, a munkával pedig végezzenek 2024. március 1-jéig. E két tárcavezetőnek, valamint a gazdaságfejlesztési miniszternek kell gondoskodnia a tisztán elektromos meghajtású járművek gazdasági társaságok – kiemelten car-sharing szolgáltatók, flottaszolgáltatók és taxitársaságok – általi beszerzését támogató program kidolgozásáról és elindításáról, szintén a jövő év márciusára.

20230815 BudapestE-autó töltés  Moon töltőFotó: Kallus György LUS Világgazdaság VG20230815 Budapest
E-autó töltés  
Moon töltő
Fotó: Kallus György LUS Világgazdaság VG
Nem lesz e-töltőben hiány, ha megvalósul a jövőre indítandó program.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 

Jobb lenne uniós pénzt használni

A megjelölt támogatási programokat elsősorban európai uniós forrásból kell finanszírozni, de ha nem sikerül, vagy késik az uniós pénz, akkor a pénzügyminiszternek kell előteremtenie 60,35 milliárd forintot. Ebből legfeljebb 30,35 milliárd fordítható a töltőhálózatot érintő támogatásokra, és maximum 30 milliárd az e-járművek beszerzésének megsegítésére.

Magyarországon 2023 első negyedéve végén 2279 engedélyköteles e-töltő működött a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint, míg három évvel korábban csak 930. A legtöbb ilyen berendezés Budapesten található (766), majd Pest vármegyében (315), a legkevesebb pedig Nógrádban (17.) Néha csökken is a töltők száma, erre a legtöbb példa 2020 harmadik negyedévében volt, tíz megyében is. Zöld rendszámmal az idei első negyedév végére közel 70 ezer (69466) autó rendelkezett, de ebből csak bő 38 ezer (38420) volt tisztán elektromos hajtású. A 4725 töltőcsatlakozó meghatározó része Type2 típusú volt (3583 darab), a többi CCS2 (624 darab), illetve CHAdeMO (422 darab). 

Kötelező e-töltőt telepíteni, de jó üzlet is 

A törvény Magyarországon 2017 óta kötelezi a napi fogyasztási cikket értékesítő, 300 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű üzleteket arra, hogy a parkolójukban évről évre több töltőhelyet alakítsanak ki attól is függően, hogy mekkora lakosú településen működnek. 2026 január elsejére már a 20 ezresnél kisebb települések áruházainak parkolóiban is két töltőhelynek kell lennie 100 parkolóhelyenként. 2025. január 1-jétől minden új építésű ingatlanhoz is kell ilyen berendezést telepíteni, sőt, azokhoz is, amelyeket felújítanak, de néha kapható haladék. A töltőhelyek száma tehát a törvényi előírásoknak eleget téve, illetve piaci alapon is nő Magyarországon. E téren a legfrissebb hír az, hogy a kínai Sunnic társaság a lakossági ügyfeleknek két év gyári garanciával és általa versenyképesnek mondott árazással támogatott otthoni elektromosautó-töltőket kínál majd.

e-töltők
 

A Világgazdaság korábbi cikke szerint 

nagy segítség lenne az e-autósok számára, ha Magyarországon létezne egy egységes átlátható szabályozása az áramvételezésnek.

A lehetőség annyiban adott, hogy a KPMG e tárgyban már tavaly decemberre elkészített egy 300 oldalas tanulmányt az MEKH megbízásából. Nem tudni azonban, hogy az abban körbejárt e-roaming bevezetése egybecseng-e a mostani kormányzati állásponttal.  

Használhatnák a személyautósok is a buszok töltőit

A napokban az ABB Kft. által szervezett sajtóbeszélgetésen az derült ki, hogy összességében derűlátóak a hazai e-mobilitás helyzete és jövője kapcsán a szakterület szereplői. Mint a társaság honlapján olvasható összefoglaló szerint elhangzott, a nehézséget a nagyvállalati környezetben a magasabb beruházási költségek, az elektromos járművek beszerzési ára mellett a töltőinfrastruktúra kiépítése okozza. Ugyanakkor a Volánbusz esetében 15-20 éves használati időtartam mellett így is kedvezőbb eredmények adódnak, különösen ha a töltési költségeket saját napelemparkkal csökkentik. 

A buszok elsősorban éjjel használják a kiépített töltőinfrastruktúrát, így a megtérülést gyorsíthatná, ha megnyitnák a töltőállomásokat az elektromos autósok számára.

Az is extra bevételt ígér, ha megjelenhetne egy jelentős méretű autóbuszflotta-akku kapacitása a szabályozási piacon. Gond, hogy az elektromos buszokat a finanszírozók egyelőre nem tartják eléggé likvid terméknek. Erre megoldást jelenthetne, ha a gyártók az akkumulátort lízingbe adnák értékesítés helyett.

A Waberer’s egyelőre kísérletként tekint a flottájuknak még apró részét jelentő 5 elektromos tehergépkocsira és 3 vontatóra, de az LNG-meghajtású járművekkel együtt már így is a társaságé Közép-Európa legnagyobb alternatív flottája.

Az Arval Kft. ügyfelei egyre inkább keresik a tisztább üzemű járműveket, de egyelőre a hibridekre nagyobb az igény, mint a tisztán elektromos személyautókra. A legnagyobb nehézséget a munkahelyi és otthoni töltési megoldások kiépítése jelenti, utóbbit nemcsak technikai, de elszámolási problémák is nehezítik, mivel jelenleg a munkáltatók csak munkabérként (annak minden adóterhével) tudják kifizetni az alkalmazottak otthoni töltését, nincs mód egyszerű költségtérítésre.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...