-2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Újabb palesztinbarát gyűlést tiltott be a BRFK, fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrfőkapitány Budapest teljes területére

Dátum:

Megosztás:

Egy magánszemély jelentette be, hogy az Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán 2023. október 20-án Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani – írja a police.hu.

A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § 1. bekezdése alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az a közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

Továbbá Budapest rendőrfőkapitánya 2023. október 20-án 12 órától 2023. október 21-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére. A fokozott ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása.

EGYRE NÖVEKSZIK A TERRORVESZÉLY NYUGAT-EURÓPÁBAN

Ismeretes: Franciaországban szombat óta az Eiffel-tornyot és a Versailles-i kastélyt – mindkét nemzetközi hírű turisztikai látványosságot – is evakuálták. A mai napon pedig Franciaországban kilenc regionális repülőteret kiürítettek szerda délelőtt e-mailben érkezett merényletfenyegetések miatt, de a szükséges ellenőrzéseket követően több helyen már újraindult a forgalom. Olaszországban letartóztattak két feltételezett ISIS-tagot, szerdán pedig egy zsidó iskolát evakuáltak egy bombariadó után, amelyről a biztonsági személyzet később azt mondta, hogy csak gyakorlat volt.

Továbbá egy muszlim férfi hétfő este lőtt agyon két svéd futballszurkolót, akik a svéd–belga EB-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, és ott nyitott rájuk tüzet. Abdesalem Al Guilani a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjának nevezte. Az Iszlám Állam azóta közleményben erősítette meg, hogy harcosuk hajtotta végre a támadást.

Magyarországot nem fenyegeti közvetlen terrorveszély, a nemzetközi kötelezettségeink alapján azonban közepes fokozatú terrorkészültség van  hazánkban. A migráció miatt egyébként 2016-tól ez, a hármas fokozat van érvényben. ITT megtudhatja, hogy milyen fokozatok lehetnek és melyiket miért kell elrendelni.

Forrás: police.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....