1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Újabb terhet kapnak a magyar autósok, megint lehet fizetni

Dátum:

Megosztás:

Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg.

Az éves kgfb-átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, így meghaladták az 52 ezer forintot az idei harmadik negyedévben – derül ki a társaság összefoglalójából.

Több kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek az autósok az idei harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban. Szintén nőtt a cascobiztosítások száma. Emellett a biztosítási díjak is feljebb léptek, igaz, a drágulás mértéke elmarad inflációtól – közölte a Netrisk.

A júliustól szeptember végéig terjedő három hónapos időszakban a Netrisknél majdnem 127 ezer kgfb–t kötöttek, ez 8 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Az átlagdíjak pedig szintén 8 százalékkal nőttek és meghaladták az 52 ezer forintot. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások száma szintén nőtt, 11 százalékkal majdnem 7600-ra emelkedett. Utóbbiaknál az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé emelkedett.

„A biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható. Nőtt az autók ára, emellett a szervizelési költségek is magasabbak lettek. Ugyanakkor

a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad a két számjegyű inflációtól, a cascónál viszont megközelíti azt”

– közölte Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A szakember azt is elmondta, a casco biztosítások számának emelkedése magyarázható részben azzal, hogy az új vagy fiatal autók nagyobb értéket képviselnek a korábbi évekhez képest és a már említett szervizköltségek is jelentősen emelkedtek. Ezért a tulajdonosok az autó árához képest viszonylag alacsony díjat bevállalják annak érdekében, hogy mentesüljenek a nagyobb kiadásoktól egy esetleges saját hibából történt baleset után.

Márkák és átlagdíjak

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legelterjedtebb autómárkák esetében hogyan alakultak a kgfb-átlagdíjak.

Az Opelek kötelezője mindössze 2 százalékkal nőtt, alig több mint 52 ezer forintra. A Volkswagenek, Renault-k, Fordok esetében az átlagdíj egyaránt 4 százalékkal 57-58 ezer forintra emelkedett. A Suzukiknál már 7 százalékos volt a kgfb-drágulás, az átlagos éves díj így valamivel több mint 42 ezer forint volt. A Daciáknál és Toyotáknál 10-10 százalékos díjemelkedés történt, ennek eredményeként 44 ezer és 51 ezer forintot tett ki az éves díj.

Besnyő Márton megjegyezte, hogy mind a kötelező, mind a casco esetében vannak különbségek a piacon, ezért érdemes a különböző ajánlatokat átnézni és összehasonlítani, mielőtt egy-egy autós megköti az új biztosításokat.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....