1.7 C
Budapest
2023. december. 12. kedd

Ünneplős ellenzéki demonstráció a fővárosban

Dátum:

Megosztás:

A Hősök terén gyülekeztek azok, akik tüntetéssel egybekötött ünnepi megemlékezést szerveztek Budapesten. Az ellenézi pártok tanárokkal, diákokkal és civilekkel a térről indultak a Belváros felé.

Az összegyűltek öt órakor indultak el a Hősök teréről, a cél az Oktogon. Ott hat órától beszédek következnek: a tanárok, diákok és civilek képviselői mellett színpadra lép Karácsony Gergely főpolgármester is.

A Hősök tér közepén egy több mint 30 méter hosszú magyar zászlót terítettek ki, amelyre ráerősítették a tanártüntetések logóját.

hvg.hu folyamatosan tudósít az eseményről. Fél 6-kor arról írtak, hogy az orosz nagykövetség felé tartanak a vonulók.

Telex szerint a diáktüntetésekről ismert Pankotai Lili az M1 kamerájába üvöltözött. A közmédia riportere, Császár Attila éppen kérdezte a tüntetés résztvevőit, amikor a fiatal lány odament, és egy megafonnal a kezében elkezdte üvölteni a kamerába: Hazudik a tévé! Ezután néhányan csatlakoztak hozzá, és az M1 riporterét az egyik résztvevő ásványvízzel öntötte le.

A 24.hu szerint Karácsony Gergely arról beszélt, hogy

október 23-a a köztársaság ünnepe”

Azzal folytatta: “a ’89 és 2010 közti harmadik köztársaság a magyar történelem legreménytelibb kísérlete volt” – hangsúlyozta. Hozzátette:

Reményteli kísérlet volt, de elbukott. Azt is mondta, hogy ma az állam nem köztársaság, hanem egy részvénytársaság, a közérdeke helyett pedig a magánérdeket képviseli. A főpolgármester szerint a köztársaság illegalitásba vonult jó ideje. De – folytatta – a köztársaság ott van a tanárok mozgalmában, a diákok mozgalmában, a szakszervezetekben, a civilek munkájában, a helyi közösségekben, a polgárjogi mozgalmakban.

Koárbban a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt megemlékeztek a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárokról, majd az orosz nagykövetség előtt az 56-os vérengzésről. Az utolsó megálló a Terror Háza Múzeum, ahol mécsesgyújtással emlékeztek a diktatúra áldozataira. A tüntetés minden állomásán a vonulók kormányellenes jelszavakat is skandáltak, egyebek között demokráciát, szabad országot, szabad oktatást követelve.

Márki-Zay Péter mondatai

Ezerkilencszázötvenhat mindannyiunké, minden szabadságáért küzdő vásárhelyi, minden szabadságáért küzdő magyar emberé – jelentette ki a hódmezővásárhelyi polgármester az alföldi városban.

A Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) elnöki posztját is betöltő politikus azt mondta, az emberek látták, hogy miközben egy szűk kisebbség, a pártelit, az állampárt vezetői féktelen módon gazdagodnak, nagy jólétben élnek, az átlagember egyre szegényebbé válik.

„A győzelem, a siker, a gazdagság, a jólét és a szabadság záloga, hogy ne féljetek” – hangsúlyozta Márki-Zay Péter, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy vállalják fel azt a küzdelmet, amelyre hitelesen csak tisztességes nyugati elkötelezettségű, hazájukat szolgáló és azt el nem áruló, becsületes magyar emberek képesek.

Mint mondta, „mi vagyunk ’56 örökösei, mi fogjuk megvédeni Hódmezővásárhelyet, mi fogjuk megvédeni Magyarországot!”.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Autósok, figyelem: átfogó ellenőrzést kezd a rendőrség

Célkeresztben a sofőrök, de aki nem él tudatmódosító szerekkel, annak nincs félnivalója. Országos akciót tart a rendőrség jövő héten...

Amerika-szakértő: Donald Trump előnye akkora, hogy vitázni sem áll le kihívóival

Az Egyesült Államok készül a következő választásokra: a republikánus oldalon utoljára vitáztak a jelöltek, Donald Trump viszont nem...

Vlagyimir Putyin szerint egész Ukrajnának nincs jövője

Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...

A Volán-sztrájk hétfői napja fog nagyot szólni a szakszervezet szerint

Vasárnap kezdődött a kétnapos tiltakozás. Közzétették, melyik régióban milyen arányban csatlakoztak a sztrájkhoz a dolgozók. December 10-re és 11-re...