17.1 C
Budapest
2023. szeptember. 22. péntek

Váratlan fordulat: rendkívüli dolgot tett Putyin

Dátum:

Megosztás:

Rendkívüli lépésre szánta el magát Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanis a Wagner-lázadás szimbolikus helyszínén, az ukrajnai műveletek katonai parancsnokságán Rosztov-na-Donuban egyeztetett Valerij Geraszimov ukrajnai műveleti parancsnokkal és más katonai vezetőkkel azután, hogy Ukrajnának a minap sikerült visszafoglalnia egy kisebb falut az ellentámadások nyomán

– írja a Portfolio.

A portál szerint Geraszimovot igen élesen támadta Jevgenyij Prigozsin hónapokon át, és a Wagner-lázadás napján Putyin állítólag megígérte az eltávolítását, de a jelek szerint ennek éppen az ellenkezője történt, ráadásul a találkozó helyszíne is beszédes, illetve az időzítése is.

A Kreml szűkszavú közleményben jelentette be szombat hajnalban, hogy Putyin katonai vezetőkkel egyeztetetett az ukrajnai műveletek parancsnokságának városában, de a találkozó pontos ideje nem ismert. A RIA állami hírügynökség videója szerint

AZ ÉJJELI ÓRÁKBAN LEHETETT, AMELY SORÁN GERASZIMOV KEZET FOGVA ÜDVÖZÖLTE PUTYINT, MAJD BEKÍSÉRTE EGY ÉPÜLETBE.

Mindez azután történt, hogy Ukrajna az ellentámadások során csütörtökre állítása szerint elfoglalt egy kisebb falut a donyecki régióban, amelynek célja az Azovi tenger felé nyomulás, hogy elvághassa az oroszok krími utánpótlási vonalait.

Kis sikerekkel halad előre az ukránok ellentámadása

A Portfolio szerint ezzel együtt az ukrán ellentámadás lassan és egyelőre kis sikerekkel halad, a nyugati szövetségesek pedig egyre nagyobb kételyekkel fogadják, hogy lesz-e még érdemi előrelépés. Egy orosz katonai parancsnok pedig a minap nyilvánosan felvetette, hogy be kellene fagyasztani a frontvonalakat, mert egyik fél sem bír igazán a másikkal.

MINDEZEK UTÁN TEHÁT RENDKÍVÜLI JELENTŐSÉGE VAN PUTYIN SZEMÉLYES LÁTOGATÁSÁNAK A UKRAJNAI HATÁRTÓL MINDÖSSZE 100 KM-RE FEKVŐ VÁROSBA, A KATONAI PARANCSNOKSÁGRA, AZ UKRAJNAI MŰVELETEKET TOVÁBBRA IS IRÁNYÍTÓ GERASZIMOVHOZ ÉS MÁS KATONAI VEZETŐKHÖZ.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A fájó izmokat is kezelhetjük fahéjjal, levendula-illóolajjal és kurkumával

Nincs is annál rosszabb, amikor reggel már úgy kelünk ki az ágyból, hogy fájnak az izmaink. A fájó izomzatnak...

A magyarok bő kétharmada maradni akar az Unióban és bevezetné az eurót

Ha ma lenne a népszavazás, akkor a magyarok több mint kétharmada voksolna az unióban maradás és az euro...

Leállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt

Varsó mindeddig Ukrajna egyik legfőbb támogatója volt, de a közelgő választás felülírja a korábbi álláspontot - írja a...

Varga, Matolcsy, Bod egy asztalnál – borul a forint, szakad az OTP

A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése - írja a vg.hu Egy asztalhoz...