1.4 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

Végre! Börtönbe kell mennie a kutyaszurkálónak

Dátum:

Megosztás:

Augusztusban történt a megdöbbentő eset.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2023. október 4-én hat hónap fogházbüntetésre ítélt egy férfit, akit állatkínzás vétségével vádolt az ügyészség – írja a bíróság.hu. A Mandiner beszámolt róla, hogy augusztusban kerítésen keresztül késeltek meg egy kutyát Budapesten. Pár nappal később el is fogták az elkövetőt.

Az ítélet szerint a vádlott a nála lévő késsel 2023. augusztus 8-án este Pesterzsébeten sétálva az egyik ház udvarán lévő kutyát a kerítésen keresztül többször fejen szúrta. 

Az állatnál a bántalmazás következtében artériás vérzés alakult ki, amely miatt a kutya szakszerű orvosi ellátás hiányában elpusztult volna.

A Fővárosi Törvényszék beszámolója szerint a gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfi a vádban foglaltak szerinti bűnösségét ténybelileg elismerte. Meghallgatása során elmondta, hogy tettére saját magának sem tud magyarázatot adni, cselekedetét nagyon megbánta. Az eb gazdájától bocsánatot kért és kifejezte abbéli szándékát, hogy az állatorvosi költségeket megtéríti.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, akit hat hónap fogházbüntetésre és egy év közügyektől eltiltásra ítélt – írja a Mandiner.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....