16.8 C
Budapest
2023. október. 1. vasárnap

Vendégként verte a BL-címvédőt a Veszprém

Dátum:

Megosztás:

A Veszprém 33–28-ra nyert a címvédő német SC Magdeburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.

A vendégek keretéből Bjarki Már Elísson és Nagy Benedek hiányzott, a hazaiaknál Gisli Kristjansson és Lucas Meister nem játszott.

Remekül játszott a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Veszprém az egész első félidőben, a Magdeburg csak 3-2-nél és 4-3-nál tudott vezetni, és bár Michael Damgaard, illetve Tim Hornke góljaival a folytatásban is jól tartotta magát, a 22. percben már három találattal jobban állt a vendégcsapat, amely elsősorban támadásban remekelt. Nagy volt az iram, folyamatos játék jellemezte az első félidőt, ami 21-18-as veszprémi vezetésnél ért véget.

A németek a második felvonás elején mínusz négyről felzárkóztak 22-21-re, ekkor azonban ismét lendületbe került a vendégcsapat, és a mérkőzés háromnegyedénél már hattal vezetett. A játék képe nem változott jelentősen, a Magdeburg nem tudott eléggé keményen, hatékonyan védekezni, amit ellenfele nagyszerűen használt ki. A házigazdák igyekeztek felzárkózni, de nem jártak sikerrel, így a Veszprém meglepetésre nagyon magabiztosan, imponáló támadójátékkal győzött.

Ludovic Fabregas hat, Gasper Marguc, Nedim Remili és Agustín Casado öt-öt góllal, Rodrigo Corrales kettő, Ignacio Biosca García hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A németeknél Michael Damgaard hatszor, Felix Claar és Ómar Ingi Magnusson öt-öt alkalommal talált be.

A két csapat kilencedik egymás elleni tétmérkőzésén négy német siker és egy döntetlen mellett ötödször győzött a Veszprém.

A bakonyiak egy hét múlva a francia Montpellier-t fogadják, a Szeged pedig ugyanazon a napon a német bajnok THW Kiel vendége lesz a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport:

SC Magdeburg (német)-Telekom Veszprém 28-33 (18-21)

lövések/gólok: 40/28, illetve 46/33

gólok hétméteresből: 6/5, illetve 4/2

kiállítások: 4, illetve 6 perc

korábban:

A csoport: OTP Bank-Pick Szeged – Paris Saint-Germain (francia) 29-31 (13-16)

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...